Egyszerű kétnapos kiruccanás volt Párizs városába, szerdától péntekig - és a végére sem lett több annál. Szakadó esőben száguldott az autónk Pestről Bécsre 160 km/h-val, mert már igen úgy tűnt, hogy lekéssük a repcsit. De szerencsére elértük. Párizsban is esett az eső, kissé nyomott volt a hangulat, de azért bizakodó szívvel lépdeltem a rágógumis-madárszaros és eléggé monokromatikus hangulatú Strassbourg Boulevardon, ami a Hotelhez vezetett. A szoba szép volt, jó volt, volt benne "French-window", bár a legjobb kilátás kifejezetten a vécéablakból nyílt.

Estefelé az utca megtelt csokikkal, (Párizs igen vegyes város) de hogy miért azt nem tudtam meg, ugyanis sietni kellett a metróhoz, hogy még világosban kijussunk Monmarte-hoz. Sikerült. Utána kisebb belvárosi túrára indultunk a belvárosba, megnézni a főbb látványosságokat. Ott volt például a La Fayette, a shoppingkirálynők és -királyok vágyakozásainak megtestesítője, a Notre Dame, a Tulleries, a Pont Neuf ésatöbbi ésatöbbi. Estére beugrottunk egy Kebabba, majd következett a hajókirándulás.
 

Miközben aludni próbáltam, rájöttem hogy a "szirénázás" névvel illetett cselekvéshez igen könnyen addikttá lehet válni. A párizsi rendőrök/mentősök/tűzoltók ugyanis állandóan nyomatják, még akkor is, ha üres az út. Mert hogy hozzá vannak szokva, ez valószínűleg olyan nekik mint a drog - nem lehet abbahagyni. Én viszont nem voltam hozzászokva és nem volt olyan nekem, mint a drog - szerény személyem ugyanis aludni próbált.
Másnap - ha egyáltalán lehetséges volt - még nyomorultabb volt az idő. Szerencsére most nem a szabadban, hanem a Louvre-ban töltöttük a napot. Szép múzeum, hatalmas múzeum, csodálom is, de egy kissé fel van fújva. Ok hogy ott a Mona Lisa, de nem annyira nagy szám, szerintem több sokkal szebb festmény van még a múzeumban. A Milói Vénusz tényleg szép munka volt, akárcsak az a fejetlen angyalszobor aminek elfelejtettem a nevét. Délután három felé már mondjuk erősen sajgott a lábam a sok járkálástól, de asszem megérte. Napnyugtakor aztán következett az Eiffel-torony. Mit nekünk lift, úgyis sorba kéne állni ahhoz - gondoltam, így nekivágtunk a csekély 1789 lépcsőből álló torony megmászásának. Mire felértünk már teljes pompájában világított meg szikrázott, a látványért igazán megérte - no meg azért Párizs sem néz ki rosszul éjszaka ;)
A problémák ott kezdődtek, hogy mire leértünk a toronyból - lefelé sem lifteztünk -, már korom sötét volt és az istennek nem találtunk egy metrómegállót. Fél egykor végül sikerült (napnyugta utántól egy kicsivel fél egyig kóvályogni a városban egy kissé fárasztó).

 

~Csendélet az Alagútban~
Fél egy volt. A repedt üvegű kijelző szerint 7 perc múlva jön a következő metró. Nyomasztó csend, senki nem mozdul, halovány derengésként még hallani lehet az előző metró dübörgésének foszlányait és fékcsikorgását, ahogy három megállóval arrébb megáll. A lépcsőknél egy belőtt utcai zenész harmonikázik de valami isteni dallamot, ami nagyon nem illik ebbe a közegbe - mint ahogy semmi más sem. A szembe lévő peronon öt méterre egymástól nepperek nem feltétlenül legális dolgokat áruló csokik álldogálnak. Én az új McDonald's szendvicset hirdető táblának döntött háttal kémleltem az állomást - föld alatti bunker lehetett régebben, már csak a vasszegecsek tartják össze. A plafon mellett víz csöpög a sínekre, szinte már hangulatot keltve. A neonlámpák kísérteties derengő fehér fénye ijesztő árnyékokat fest a vaslemezekből összetákolt egyik oldalsó falra, ez szinte majdnem rémisztő, démoni kép. Aztán egy pillanatra felélénkül az alagút, ahogy öt, kábé államig érő lilára meg kékre festett hajú sárga vihorászva elvonul előttem. Ismét a kijelzőre nézek: még 5 perc. Egy fekete érkezik a várakozókhoz, egy kilyukasztott kerekű sportbiciklit tolva maga mellett, nyilván frissen lopott áru - számomra még mindig rejtély, hogyan tudta átemelni a forgó kapun a cangát. Az óra csigalassúsággal már, de immáron 2 percet mutatott a metró érkezéséig. Egy fejkendős indiai hölgy állt a peronra, maga előtt szakadt, rongyokból összetákolt babakocsit tolt, benne a kb 4 hónapos gyermek aludt.
Majd megérkezett a metró - ezen késői órán már csak pár ember és néhány alvilági figura utazott rajta. Négy megállót kellett utaznunk a hotelig, nem ültem le. Az ajtó melletti széken egy viszonylag jó életmódot élő középkorú vörös nő szorongatott a kezében egy üveg vodkát és annyira dülöngélt hogy félő volt, az ajtók rácsukódnak a nyakára - szerencsére egy francia diák odahajolt és mondott neki valamit, ettől aztán leszállt. A kocsiban továbbra is ott terjengett az undorító alkoholszag, ám az emberek semmit nem reagáltak. Mereven álltak/ültek tovább, az egyikük egy török párizsi lapot olvasott, egy másik illető - egy nagy darab fehér fazon - keze pedig gyanúsan sokat járkált fekete bőrdzsekije belső zsebe felé. Nem akartam tudni, milyen eszközt hordott magánál.

Majd leszálltunk. A sötétben még a hotelhez vezető utat sem találtuk meg rögtön, jól eltévedtünk. Fél órával később büdösen és izzadtan - nem volt már erőm zuhanyozni - feküdtem az ágyamban, miközben próbáltam bebeszélni magamnak, hogy az autók motorhangja valójában a tenger morajlása és a szirénázás pedig a bálnák éneke. Még nekem sem volt egyszerű ilyen bődületes hazugságot bemesélnem magamnak.
 

tHiS Is pArIs **** ThIs iS PaRiS *** tHiS Is pArIs

Másnap semmi különös nem történt, semmi újdonságot nem láttam. Szép és jó Párizs, de olyan mint Budapest: a látványosságokat szépen rendben karbantartják, a város többi része meg ott rohadjon meg a mocsokban ahol van. Turistalátványosságnak nagyon szép város, élni nem élnék itt. Megjegyzés: a Kebab nagyon finom.
 

Tegnap is igen borús nap volt, tudom frissíteni kellett volna, de a hajtás miatt péntek estére már semmi erőm nem maradt, így inkább leültem tévézni egy csomag TV-packos hagymás tejfölös chips társaságában.

Hirtelen elhatározásból úgy döntöttem, hogy részletes(ebb) leírást adok a tegnapi és a mai nap eseményeiről meg kajáiról, mégpedig azon nyomós okból, mert unatkozom. Nagyon.

A tegnapi nap szép volt, meg jó volt, bár most hogy a barátaim Erdélybe mentek eléggé unatkoztam. Már megint. De nem baj, mindent lehet pótolni egy jó kis ebéddel, gondoltam, ahogy a negyedik szünet után a menza felé ballagtam. Íme a menű:

Mindentegybe-leves

Eredetileg szerintem sárgaborsó levesnek szánták, de sárgaborsón kívül az ég világon minden ocsmány ízű zöldséget belepakoltak. Nem volt gusztusos. Nem baj, vettem egy angy levegőt és megkóstoltam. Nem volt finom. Tényleg nem.

Az egész valami sárgásbarna lötty volt, amelybe tehettek valami habarásszerűséget, hogy még inlább ne legyen ehető. A felszínén Sárga- és fehérrépák valamint karalábédarabkák úszkáltak, míg lentebb hagymadarabkák folytattak mélylevesi búvárkodást.

Félnyershúsos tejfölös tészta

A második bő olajjal locsolt tészta volt, hajháló nélküli hajhullatós konyhásnéni módra. A tetejére szórtak egy kis félig nyers darált húst, majd erre hígított tejfölt loccsantottak. Ez még úgy-ahogy ehető volt, mert én a húst kábé bármilyen formátumban képes vagyok elnyelni. A bajok sajnos ott kezdődtek, amikor a kajámban megláttam azt, amit nem kellett volna. Azt, amit feltehetően az a hajháló nélküli hajhullatós konyhásnéni csempészett a kajámba, akinél nem rég reklamáltam amiatt a bizonyos pár bejegyzéssel ezelőtt említett gumicső miatt.

Úgy tűnik, különös érzékem van minden második héten találni valami gusztustalant a kajábmban. Nem tehetek róla, de ez van és ezen "érdekes adalékok" miatt sajnos egyre inkább kezdek félni a sulimenzától. Jelen esetben a TEGNAPI lencseleves egyik lencséjét találtam meg a tészta közt (kép bal-fent-közép, az a kis fekete folt).

Félelmetes.

De ez van.

Sprite.

Este viszont annál nagyobb és ízletesebb lakomát csaptam. Említettem már, hogy imádom az epret? Nem? Akkor most írom: imádom az epret! Az eper finom, egészséges, finom, szép, finom, olcsó, ja és még finom is. Képes lennék értük óriási transzparenseket is gyártani (igen, azokat a világító átlátszó táblákat, amelyekkel a szülőket szállítják a Kossuth-térről a kiállításfüggőkhöz. ezt annak, aki érti), ha kellene.

Tegnap kaptam fél kiló epret. Oda meg vissza voltam az örömtől, kb úgy ugrálhattam, mint egy 4 éves kisgyerek akinek lufit vesz az anyukája. De nem, én nem lufit kaptam, hanem annál sokkal finomabbat. Ennek örömére sütöttem is palacsintát, megtöltöttem eperpürével, a tetejére tejszínhabot nyomtam, eperszószt csorgattam, eprekkel díszítettem, majd mindezt lefényképeztem és végül megettem.

Finom volt. Nagyon.

Hogy az eperimádat ne érjen itt véget, gyorsan csináltam hozzá tejszínes eperturmixot, tejszínhabbal és öntettel. Szintén mennyei íze volt. Csak sajnos ami finom az nem tart sokáig. Így ez is gyorsan elfogyott és én kénytelen voltam a chipstartalékaimhoz nyúlni amíg reklám volt a CSI NY közben.

Ja igen, ha már az imádásoknál tartunk, StandOff rajongó is vagyok. Jó sorozat, az openingje (https://www.youtube.com/watch?v=e6Jk2DTsBaU) különösen tetszik :)

Másnap

Szombaton, aka ma nem tudom mi üthetett belém. Hagytam magam minden vita nélkül elrángatni a Hősök Szigetére. Mint később meg tapasztaltam, nem volt olyan rossz, sőt... Az első gondolat, amint beléptem és a nyakamba akaztottak egy virágfűzért, az volt, hogy "OMG! Ez Janics Natasa! Meg Horváth Gábor! Úristen! Hol egy toll meg egy papír?!" Nem pontoosan ez jutott eszembe, de valahogy így. Néha én is át tudok menni őrültbe, ilyenkor nem érdemes velem szóba állni. 

Nost tehát, autogramszerző körútra indultam, majd aztán elmentünk kenuzni. Az sem volt rossz. Aztán felfedeztem, hogy van XBox meg Guitar Hero - ezen helyekrőn nehezen voltam utána már elrángatható. Ez is jó volt. Aztán ebédeltünk, valamilyen rakott tésztát, már nem tudom mi a neve. Ez is finom volt. No igen, a jó dolgokat sosem lehet sokáig élvezni, mert mindig van valami rossz; jelen esetben sikerült bezsebelnem egy közepes erősségű napszúrást. Így jár az ember, ha egész nap sátrak között járkál össze vissza, mint én ma. Mindegy, a szórakozásért, a kimozdulásért, az autogrammokért mindez megérte.

(szerző megj.: lehet hogy most azért írok ilyen optimistán mert napszúrásom van. 1-2 nap és rendbe jövök)

Fél egy felé járt az idő, forrós, izzadós nap volt. Nollyeglynn-nel elhatároztuk, hogy betérünk ebédelni. Persze minden kis és nagy faszfej elénk tolakodott a sorban, így becsöngetés előtt két perccel kaptuk meg a kaját, amely ehető részének elfogyasztására bőven elég is volt ez az idő.
 

Átlátszó piros lötty

Igen, ez a találó név ennek a kínai minőségűnek sem mondható paradicsomlevesnek.

Tészta már megszoktuk, hogy nincs az ilyenekben, ám most sem rizs, sem tarhonyaszerű izé nem volt benne. Csak lé. Nembaj, tettem bele egy kis Erős Pistát, kitöltöttem pohárba és felhörpintettem.

Tört krumpli zúzapörkölttel - vagy valami más?

Ez a történet még a sorban állás alatt kezdődött. A mellettem álló lány elment megnézni, hogy mi a kaja, majd jött is vissza a válasszal: zúzapörkölt krumplival. Jólvan - gondoltam -, a zúzapörkölt finom, egészséges és még szeretem is, egész megörültem, hogy kivételesen valami értelmeset adnak. Persze ez túl idilli volt ahhoz, hogy igaz legyen: amint a tányérunkra dobták a kaját, kiderült hogy valójában marhapörkölt van tésztával. Persze nem hibáztatom a mellettem állót sem: hozzá nem értő szem számára elég nehéz kivenni, hogy mi is az az izé, amit a tányérunkra tesznek.

A tészta finom volt, tocsogott az olajban, de így legalább könnyen lement. A marhapörköltben hús nem volt, hanem valami zsírcsomó szerű ragadós cucc úszkált a barna lében, de sebaj, jól megsózva még ez is lement.

Falatnyi desszert

Az ebédhez ma gyümölcsöt kaptunk: öt szem félig rohadt epret. Nehogy megtévesszen valakit a kép, a legnagyobb eperszem is alig volt körömnyi nagyságú. Az íze miatt nem panaszkodom, teljesen olyan volt, mintha vizet ittam volna az eper helyett. Az utolsó eperszem sajnos nem került le a gyomromba: tányérra támasztott kanálvéggel elpöcköltem, magas, ívelt röppályát írt le az ebédlő nyugati része felé, majd eltűnt az ott elterülő baljós homályban.

Ennyit erről, most  megyek gladiátorokat rajzolni, mert holnap le kell adnom rajzból. Tally-ho!



 

Hümm...
Ma kivételesen korábban mentem el ebédelni, hogy elérhessem az eggyel korábbi buszt. Nem értem el. A kajástálca leadásánál ugyanis abba a fenyegető külsejű hajháló nélküli hajhullatós konyhásnénibe botlottam, akibe nem szerettem volna. Minekután neki szóltam még múlt héten a kajában talált gumicsőről, most nekiállt negyed órás kiselőadást tartani arról, hogy mit tesz a hő a műanyaggal, és hogy az nem gumicső volt, hanem krumplihéj (jabocs; a felvételen és a valóságban nem úgy tűnt). Nos, azt hiszem ennyi bőven elég volt személyes ügyeimről, térjünk rá a mai menüre:
 

Grízfélgömb leves
Finom, nagyon - a többi leveshez képest. Egész olyan íze volt, mint a sózott műanyagnak, ám még mindig jobb volt, mint az utána következő fogás, ezért ebből három tányérral ettem (egyet a negyedik szünetben, egyet az ötödikben, a harmadikat is az utóbbiban, csak akkor már leadtam a kajajegyet is). 

Grízgaluskák/grízgombócok nem voltak benne. Úszkáltak viszont az alján sárga félgömböcskék, amik valószínűleg a nagyüzemi panírgyártásból visszamaradt hulladékok összegyúrt változatai. Előnyük viszont, hogy apró formájuk miatt könnyen lenyelhetőek.
 

 Vulkánpárizsi
A következő mennyei finom étek rántott párizsi volt krumplifőzelékkel. Azért kapta a "vulkán" jelzőt, mert ha megnyomtam a közepét, vörös zsírt lövellt ki magából (a karomra). Sajnos én nem szeretem eme mindenféle állati darabkákból (többek között lószemből) előállított csemegét még panírozott változatban sem, ezért ezt elajándékoztam, erről nem tudok nyilatkozni. A krumplifőzelék viszont jó savanyú volt, tippelésem szerint olyan "igazi falusi" romlott tejföllel egybekeverve. A burgonya nyers volt, a babérlevél viszont finom.

Morzsasüti
A hajháló nélküli hajhullatós konyhásnénik valószínűleg elcammogtak a két sarokra lévő Pennybe és ott megkérték a "helyben sütött" részleg vezetőjét, hogy hadd hozzanak el pár tonna különböző süteményekről lehullott morzsát, amit ők aztán majd a gimiben vízzel jól összegyúrnak, az ízbeli eltérések kiküszöbölése végett pedig tesznek rá porcukrot. A pék gondolom örömmel adta oda nekik a földről felsepert cuccot.

(szerző megj: képek szélén látni, hogy sárga a terítő. még mindig. 3 hete az - ez onnan felismerhető, hogy a bal szélső asztalsoron még mindig ott az a piros folt amit úgy csináltam, hogy beledobtam az almát a paradicsomlevesbe. ennyit a higiéniáról)

Nos, a mai ebéd még az átlagosnál is rosszabb volt, akárhogy igyekszem, ezt bizony nem lehet feljavítani. Elsőnek volt a leves, úgy tűnik a hajháló nélküli hajhullatós konyhásnénik jobbhíján összeöntötték az utóbbi 2 hétről megmaradt levesmaradékokat, összefőzték őket, tettek bele jópár hajszálat, majd ízlésesen tálalták (a felét a pólómra)

Van ebben minden ami egészséges és minden ami nem: magát fehérrépának álcázó nyers krumpli, két karika virsli, egy kis lencse, egy kis bab, tarhonya és csipetke, hagymabelső és hagymahéj(!), sárgarépa és zöldborsó. Mindez valami barna löttyben úszik.

A diáknak van két választási lehetősége: vagy megeszi, vagy éhezik. Mivel már úgyis be van fizetve a menza, gondoltam megkóstolom. A mellettem ülők elég furcsán néztek rám már akkor, mikor elvettem a polcról, most viszont egyenesen szörnyülködtek és ezen nem csodálkozom. Ám ahogy a mondás tartja: egy kis erős pistával minden ehető! - úgy tűnik a konyhásnénik is rájöttek erre, mert kitettek egy üveggel a tanári asztalra, ahonnan elcsórtam egy kanálnyit. Csukott szemmel és mindent egybe lenyelve még talán ehetőnek is mondaná az ember.

A második valami hús volt zsíros lében, petrezselyem nélküli petreselymes krumplira ráloccsantva.

Igen, ez a teljesen érintetlen állapota ennek a hűdeguszta ételnek, én csupán egy villát tettem mellé díszítésnek. A hús elülső részén valami zsír volt, amit az én gyomrom sem bírt, azt akárhogy is próbáltam, nem tudtam megenni. A zsíros lébe kenyeret mártogattam, a kisebb darab krumplikat egybe lenyeltem, a többit pedig beledobáltam a saját (és szomszédom) levesébe.

Ám a konyhásnénik mindig tudják, hogyan kell feldobni egy undorítóan ehetetlen kaját (vagy többet), jelen esetben egy új hozzávalót próbáltak ki: egy 4,61 cm hosszú gumicsövet főztek a krumplihoz. Sajnos amint megláttam ezt a különleges ízesítőt, a torkomon akadt a falat és a már gyomromban lévő kajának is erős óhaja lett a nyelőcsövemen át távozni. A gumicsővel kapcsolatos észrevételemet jeleztem egy konyhásnéninek, aki elvette a kezemből és kidobta a kukába, mondván, hogy "az úgyse az volt"...

2009 május 3., 11 óra 30 perc

Végre megérkezett a várva várt üzenet: a Segítség már úton. Örömömben észrevettem aztán, hogy beszereztem egy kis kötőhártyagyulladást, így most azt borogatom. Már csak 4 érzékszervemmel tudok koncentrálni a rám leselkedő veszélyre... 

11 óra 33 perc - Vicc...

Majd' elfelejtettem írni, hogy két tételt már meg is tanultam a mai háromból. Ez a Kínzónk részéről gondolom valami vicc akart lenni, hogy ilyen könnyűt ad fel... Mindegy, inkább nem reklamálok.

16 óra 45 perc - Megérkeztek

Kiszabadultam, megmenekültem, megmentődtem. Ezer hála a Segítségnek. Többet ilyenre nem vállalkozom.

2009 május 2., 8 óra 9 perc

Hangokat hallok... suttogásokat... szörnyű sikolyokat... elvesztem az eszem!! - najó, mégsem. Egy kényelmes felkelés után lemerészkedtem a Dzsungelbe és megetettem a tigrist, aki elhagyta a nyakörvét. Kaját hosszú keresgélés után sem sikerült vadásznom, így meg kellett elégednem az oázisban (hűtőben) talált fél doboz kakaóval. Most jöttem rá igazán, hogy egy macska, mint az egyetlen simogatható élőlény 20 méteres körzetben, milyen jó társaságot tud nyújtani.

10 óra 37 perc - Egy újabb siker

Szerencsésen, és agyi károsodás elszenvedése nélkül sikerült megtanulnom a "Molnár Ferenc élete és aA Pál utcai fiúkról általában" c. adatokat. Ilyen alkalmakkor általában rohadt jól érzem magam, így, mint most is, kiugrándoztam a Bázisról és elmentem a Dzsungelbe élelemért. Nem törődtem vele, hogy sikeres lesz-e a vadászat, a koplalást már megszoktam. Béke mindenkinek!

19 óra 31 perc - Na végre...

Végre be tudtam lépni a blogra, valamiért állandóan ledobott; úgy tűnik ellenséges erők szövetkeznek ellenem... Jó hír viszont, hogy sikeresen bemagoltam a maradék 2 tételt, úgyhogy ma már nincs más hátra, mint lóbálni a lábamat és gépezni meg TV-zni. Szörnyetegek megetetve, dzsungel növényei meglocsolva. Kezd elfogyni az élelem, asszem egy új vadászat beiktatása esedékes.

2009 Május 1., péntek, 10 óra 32 perc - Elmentek

Üres a terep, senki nincs itt rajtam kívül. A Bázisra bezárkózva megtaláltam a már régóta keresett adathalmaz első 3 anyagát; nekilátok megtanulni őket, hiszen 7 nap múlva ezen adatok menthetik meg majd az életemet

10 óra 41 perc - Táplálék nyomában

Óvatosan kimerészkedtem a Bázisból. Hű szilaj paripám (roller) hiányában, most gyalog kell élelem után kutatnom, amivel biztosítani tudom életbenmaradásomat. Választásom egy gyanútlanul sütkérező félig meghámozott csicsókára és egy szikkadt vajáztatta pirítósra esett. A vadászat sikeres volt, étkezésem végeztével sérülés nélkül sikerült visszatérnem a Bázisra. Nekilátok az Adatok 1. tételének tanulmányozásához.

11 óra 38 perc - Petőfi-hadművelet teljesítve

A hadművelet teljesítve és még élek, ez egyelőre nem rossz. A Petőfiről szóló adatok memorizálása sikerrel járt, sérülés nem történt. Hogy ezen sikert kellően megünnelepjem, leöltem egy Boci csokit. Hamarosan hozzálátok a János-vitéz hadművelethez.

12 óra 59 perc - Vadászat

Az adatok tanulmányozása közben igencsak megéheztem. Egyetlen fegyveremmel a kezemben (olló) lelopakodtam a dzsungelbe (konyha), hogy keressek egy szép, ízletes zsákmányt. A kimerítő vadászat (15-20 perc) után elégedetten majszoltam a két hússzeletet, ami reményeim szerint egy darabig még fedezi energiaigényeimet.

Az Áldozat: mirelit Bakonyi Pulykaszárnyak Arany Panírban

A hőség, akárhogy próbálom elviselni, egyre jobban növekszik. Affene, lehet, hogy be kéne kapcsolnom a szagelszívót és lecsavarnom a gázt...

14 óra 39 perc - A Küldetés sikeres

A "Petőfi élete és a János vitézről általában" fedőnévvel ellátott küldetés sikerrel zárult, habár nagy veszteséggel, 2 áldozatot is szedett. Emlékezzünk hát a halottakra:

1-es számú molylepke (élt 2009 május 1-ig) és 2-es számú molylepke (élt 2009 május 1-ig). R. I. P.

14 óra 55 perc - MUWAHAHAHA!

Egen, tudom, hogy a küldetés feladója nagyon ki szeretett volna szúrni velem és sok gondot okozni, de a "János jellemzése" fedőnevű adathalmazt egyszer már bememorizáltam, így most csak át kellett olvasni. Igazán elégedett vagyok magammal így, némely általam felállított biztonsági szabályt megszegve, eléggé óvatlanul, de kisétálok a Bunkerből, majd a legfőbb kapcsolattartási eszköz (számítógép) elé vetem magam. Agyamnak most szüksége van a pihenésre, hiszen a nap folyamán további három és fél A4-es oldalnyi adat vár megjegyzésre.

17 óra 7 perc - Nyamm, ez jól esett

 Zserbófagyievés az osztrák-magyar hokimeccs nézés közben. Finom párosítás ;)

20 óra 43 perc

Kisebb szünet (szundi) után visszatértem, immár teljesen felfrissülve. A sok veszély közepette sikeresen megtanultam a "Verstani alapfogalmak" c. tétel 7 alapját. Háromból három, ez nem rossz arány. Ám mindennek megvan az árnyoldala: jelen esetben szereztem egy sebesültet. Ha valaki találkozik egy körömnyi nagyságú léggyel ami nem tud egyenesen repülni, kérem csapja le, mert egész éjszaka itt fog zümmögni nekem...

20 óra 48 perc

Fontos felfedezést tettem: nemegészen 2 perc múlva elkezdődik a Loch Ness szörnyei c. film a NatGeo WILD-on. Azt hiszem, kénytelen leszek a TV elé telepotálni egy rövid időre.